Sakk-kör

Projektazonosító: EFOP-1.3.5-16-2016-00797
Rendezvény, foglalkozás címe: Sakk-kör
Időpont: 2017.11.30., 2018.02.08., 2018.04.12

A sakk-kör megvalósítása projektünk egyik kulcspontja, ugyanis egy olyan szellemi játékra sarkalljuk vele a fiatal felnőtt generációt a bevont idősebb személyek által, amely ugyan létezik már számítógépes formában is, mégis annak tradicionális, személyes interakciót megkövetelő változata az elismert és elterjedt. A sakk türelemre, tervezésre, a másik fél tiszteletére és a gyakorlások során tapasztalt fejlődésnek, azaz „a munka gyümölcsének” újra és újra elérésére ösztönöz, így mindenképpen alkalmas módszer arra, hogy a célcsoport megfelelő mentális, lelki nevelésének alapvető módszere legyen.

A foglalkozások során végül nem csak 10 főt tudtunk megszólítani, hanem volt, hogy többen is bekapcsolódtak, amely öröm számunkra, hiszen ez is azt mutatja, hogy a mai, digitalizált világban is megszólíthatóak a fiatalok egy-egy olyan eseményre, amely bár ingervilágban szegényebb, mégis szellemi erőpróbára sarkall. Büszkék vagyunk rá, hogy a tanév végére sikerült egy stabilnak mondható társaságot kialakítanunk, akikben megfogalmazódott az igény a jövőbeli folytatásra is, így reményeink szerint a következő félévben egy még motiváltabb csapattal dolgozhatnak együtt a sakk-kör vezetői.